2013. december 29., vasárnap

Brokkolikrémleves

Remélem, hozzám hasonlóan mindenki hősiesen, épségben átverekedte magát a féktelen ünnepi zabadömpingen. Ennek a bejegyzésnek tegnap kellett volna elkészülnie, ám mire elértem volna a befotózásig, addigra besötétedett és lehetetlennek bizonyult képet csinálni. Bármennyire is szeretem a hasamat, engem is megviselt a sütemények és sültek hada, amivel meg kellett birkóznom. Terveim között szerepelt, hogy a karácsonyi menüről is készül bejegyzés, mivel sok újdonságot tartalmazott, de mire kettőt pislogtam, szinte mind eltűnt a tányérról. Aggodalomra viszont nincs ok, mivel valószínűleg a későbbiekben is örömmel lesznek elkészítve, mondván, hogy szemtelenül finom lett minden és nem az a tipikus csak töltött káposzta és halászlé kombó volt.
     Mivel a fohászaim, miszerint "bárcsak tudnék fénnyel táplálkozni", süket fülekre találtak, így két vizsgára készülés között megejtettem egy pihentető főzést. Így készült el az egyik legegyszerűbb leves, a brokkolikrémleves(főételnek csirkemell brassóit csináltam, semmi különlegeset):



Hozzávalók:

  • 500g brokkoli
  • 200ml tejszín
  • víz
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 20g vaj
  • só/ételízesítő
  • bors
  • zsemle/kenyér kockák

Elkészítés:

  1. A vöröshagymát megpucolom és felkockázom.
  2. A vajon megpirítom.
  3. Mikor ez kész, belerakom a brokkolit és annyi vizet öntök rá, hogy éppen elfedje.
  4. Puhára főzöm, fűszerezem, majd leturmixolom.
  5. Visszatéve a gázra, hozzáadom a tejszínt. Ha szükséges, vízzel hígítom.
  6. Pirított zsemlekockával tálalom.


2013. december 16., hétfő

Ét-trend 2014.

Nem vagyok oda ezért a szóösszetételért, de úgy gondoltam megér egy bejegyzést, ugyanis az NRA, azaz a National Restaurant Association (talán Nemzeti Étteremszövetségként lehetne magyarra fordítani) a minap közzétett egy jelentést- amit ITT el is olvashattok eredeti nyelven-, amelyben leírja, hogy mik lesznek 2014. irányzatai, ételek terén. Mint kiderült, főként a bio alapanyagok és a háztáji termesztés felé visz majd az út. 








És akkor a lista (kérlek nézzétek el nekem az esetlegesen nem mindig szó szerinti fordítást):


  • Helyben beszerzett húsok és tengeri herkentyűk(Mivel nem kifejezetten Magyarországra specializálódott a lista, itt a tengeri herkentyűk alatt lehet érteni a halakat is.)
  • Helyben előállított termékek
  • Környezeti fenntarthatóság
  • Egészséges gyerek ételek- Erről egyből eszembe jutott a jó öreg menza, ami minden volt csak nem egészséges.
  • Glutén mentes ételek
  • "Hiper-helyi" beszerzés, például éttermi kertek
  • Gabona mentes tészták (pl.: rizs, quinoa, hajdina)
  • Tengeri halak a fenntartható fejlődés keretében.
  • Háztáji termékek


Kíváncsi leszek, hogy vajon a magyar éttermek mennyire fognak a "trendekhez" simulni és mennyire fogják hirdetni a Zöld igét, mindenesetre bízom benne, hogy elterjed a híre az itthoni vendéglátósok körében is ennek a listának, aminek hatására gyakrabban nyúlnak majd a magyar termékekhez.



Niki

2013. december 12., csütörtök

A kókuszzsír

       A kókuszzsírral először a főiskola első félévében találkoztam, amikor az akkori szobatársam folyamatosan azzal főzött, volt, hogy magára is kente, én pedig értetlenül néztem, hogy mégis miért teszi. Aztán szokásomhoz híven annyira kíváncsi lettem, hogy utánanéztem ennek a "csoda zsírnak". Rengeteg helyen kutakodtam utána, kezdve az egyszerűbb nyelvezeten íródott női café blogoktól a gasztro blogokon át a dietetikusok véleményéig mindent elolvastam és arra jutottam, hogy ideje kipróbálnom. Csakhogy jött a nyár, ami a kókuszzsírnak nem igazán kedvez, ugyanis 24.5 °C-on már olvad, szállíthatatlanná válik a kánikulában és lehetetlen küldetésnek bizonyult volna hazavinni vidékre, anélkül, hogy minden tocsogott volna a zsírban. Szeptemberben viszont, amikor újra felköltöztem Budapestre, beruháztunk egy igazán kicsi, 250g-os tégelyre és azóta már elfogyott egy 500g-os és lassan egy 1kg-os kiszerelés is.



De, hogy mi is pontosan a kókuszzsír és mit ígérnek a használatával? (Több forrásból összeollózva)
             "A kókuszzsír szobahőmérsékleten szilárd, ebből is látszik, hogy telített zsírokat tartalmaz. De nem akármilyeneket: Nagy része közepes láncú triglicerdekből áll(MCT). A kókuszzsír jellegzetessége, hogy az MCT miatt nem telített zsírként viselkedik. Nem okoz inzulinrezisztenciát, azaz nem gátolja a tápanyagok izomsejtekbe való beépülését. Ebben a telítetlen zsírokra hasonlít, de másban nem: bírja a hőt, a szerkezete egyáltalán nem változik meg a sütés során. Sőt, annyira jól bírja a hőt, hogy elvileg az ételmaradékok szűrése után akárhányszor felhasználható újra.
       Állítólag kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a többi zsír, ami véleményem szerint nem igaz. Viszont emésztőrendszerünket egyáltalán nem terheli meg, nem úgy, mint a többi zsír. Lebontásához ugyanis nincs szükség a hasnyálmirigy és az epe zsírbontó enzimeire. Azonnali energiát ad, sport szempontjából a szénhidráthoz hasonlóan viselkedik, az izmok ugyanúgy fel tudják használni. A zsíranyagcserét is fokozza, mert enzimek nélkül is lebomlik. Könnyen lehet, hogy a kókuszzsíron fog alapulni a következő divatdiéta." (Forrás: Builder)




 Előnyei
"A Candida gomba kezelése mellett a további előnyei:
1. Immunerősítő
2. Segíti a fogyást és javítja a pajzsmirigy alulműködést
3. Gomba, baktérium és vírusölő de a bélflóra baktériumait nem bántja.
4. Szív és érrendszeri betegségek megelőzése
5. Segíti a tápanyagok felszívódását
6. Javítja az inzulin felszabadulását és csökkenti a glikémiás indexet
7. Nem emeli a rossz koleszterin szintet
8. Máj epe gyomor és bélbetegségeknél csak ez a zsírt ajánlott
9. Ízletesebbé teszi az ételt, mert zsír ezért a fűszerek íze jobban érvényesül az ételekben,
10. Könnyen beilleszthető a napi használatba
11. Igazi energia bomba ezért serkentő szer helyett is használható (kávé stb.)" (Forrás: itt)

Innentől pluszban a saját tapasztalataim következnek:
13. Fűszervaj készítéséhez is remekül szolgál, így akár kenyérre kenve is nagyon finom lehet.
14. Tökéletes hajpakolást lehet belőle készíteni, nagyon szép és puha lesz tőle a haj.
15. Éjszakára a kiszáradt ajkakra kenve, reggelre puhává varázsolja azt.
16. Természetes testápoló.


*Megjegyzés: Azt is olvastam róla, hogy segít az ekcéma kezelésében, így vittem belőle haza a testvéremnek is. Izgatottan várjuk a hatását, a megannyi krém, kenőcs, "varázsital" után igazán nagy öröm lenne, ha egy természetes anyagtól jönne rendbe.

Olíva vs. Kókuszzsír
Természetesen nem arról van szó, hogy az olíva olaj szembeszállhatna a kókuszzsírral, vagy fordítva, mivel mindkettő más miatt jó. Az egyetlen dolog, amiért szerintem nagyon fontos erről beszélni, az a felhasználás. Sokan tévedésből olíva (vagy lenmag) olajat használnak sütéshez is, ami véleményem szerint nagy hiba, ugyanis ezek az olajok nem bírják a hevítést, magasabb hőmérsékleten eltűnik belőlük minden tápanyag ( A lenmagolajat például a naptól is óvni kell, ugyanis napfény/hő hatására rögtön elkezd oxidálódni). Viszont salátákhoz, házi majonézhez, pirítóshoz tökéletesek. 

Beszerzése
Az utóbbi időben már megjelentek a hipermarketek polcain is, általában 500 vagy 1000g-os kiszerelésben. Ám, ha szeretne az ember árban jól kijönni (Már miért ne szeretne?!), akkor érdemesebb például gyógynövénypatikákban, vagy bioboltokban (Például, Herbária) megvásárolni. Csak összehasonlításképpen egy ismert hipermarketben egy 500g-os kiszerelés 999HUF-ba kerül, míg a gyógynövénypatikában az 1000g-os kiszerelés körülbelül 1500HUF. 250g-os kiszereléssel én személy szerint még csak Bio boltban találkoztam, nem tudom, hogy máshol megjelentek-e már.


Remélem hasznos információkkal szolgáltam és lesznek "követőim", akik szintén ki fogják próbálni. Biztosan állíthatom, hogy nem fognak benne csalódni.

Képek forrása: (01 ; 02)


Niki

2013. december 8., vasárnap

Csúsztatott palacsinta, flambírozott erdei gyümölccsel

Úgy érzem, itt a helye ezen az oldalon Neki is, mivel egy általam kipróbált receptről van szó. Elmegy-elmegy, finom is volt, laktató is volt, de számomra túl tömény édesség. Augusztus környékén sikerült megvalósítani, amikor hatalmas kihívás elé voltam állítva, míg Anyu külföldre utazott nyaralni: 2 férfi pocakját kellett megtömnöm. A páromét és az Öcsémét. Nem volt egyszerű dolog, mivel mindketten gigantikus mennyiségű ételt tudnak magukévá tenni, de büszkén állíthatom, hogy nem haltak éhen. :) Tehát a recept:

Hozzávalók
  • 20 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 3 dl tej
  • 2 dl szénsavas ásványvíz vagy szóda
  • 1 csipet só
  • 1 dl olaj
A töltelékhez:
  • 40 dkg darált dió, vagy diópótló
  • 15 dkg porcukor(ha a diópótló cukrozott, ezt elhagyhatjuk)
  • Baracklekvár
A tetejére:
  • Fagyasztott erdei gyümölcs
  • 1 kevés cukor
  • 1 dl brandy

Elkészítés
Vékony palacsintákat sütünk. Mikor egy készen van, megkenjük baracklekvárral, majd rászórjuk a cukros dió keveréket, majd befedjük egy következővel és így tovább, míg el nem fogy a palacsinta tészta. A fagyasztott erdei gyümölcsöt kiolvasztjuk(természetesen nem muszáj fagyasztottnak lennie, de egyszerűbb), összekeverjük egy kevés cukorral, majd rákanalazzuk a panacsintatorta tetejére. Ezután egy fém evőkanálba beleöntjük a Brandyt és elkezdjük alulról melegíteni, majd ráöntjük a gyümölcsök tetejére és azonnal meggyújtjuk. 


Niki

Csokis-narancsos cookie



Íme egy olyan recept, ami egy kicsit sem mondható egészségesnek, ám annál finomabb. Ez az a recept, amihez egy csodálatos emlékem fűződik. Napra pontosan tudom, hogy 2012. augusztus 18-án rendezett pro-wrestling gálára készítettem el. Ugyan először nyáron készítettem el, de véleményem szerint ez tipikusan egy téli keksz, köszönhetően a narancsnak, ami elengedhetetlen íze és illata a karácsonynak.
Megosztom hát veletek a receptjét és remélem, nektek is nagyon fog ízleni. :) (A keresőben ezt a receptet is szinte szóról szóra megtaláljátok egy ismert recept oldalon, aminek egy korábbi receptben is említve, annyi az oka, hogy oda is én töltöttem fel.)

        Hozzávalók
·         240 g liszt
·         150 g vaj
·         180 g cukor
·         1 tojás
·         1 cs vaníliás cukor
·         1 fél kk só
·         1 tk sütőpor
·         1/4 kk szódabikarbóna
·         1 tábla apróra vágott csokoládé
·         1 nagyobb narancs reszelt héja


Elkészítés

  •      A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.
  •      A felolvasztott vajban elkeverjük a cukrot és a vaníliás cukrot.
  •      Hozzáadjuk a tojás és a sót, majd alaposan elkeverjük.
  •      Ráborítjuk a lisztet, arra a sütőport és a szódabikarbónát, majd a narancs reszelt héját és a csokidarabokat.
  •      Kisebb golyókat formázunk belőle és sütőpapírra rakjuk.
  •      A sütőbe téve szét fog folyni és nagyjából 10 perc alatt szépen arany színűre sül.
  •      Ezután hűlni hagyjuk, majd óvatosan leválasztjuk a sütőpapírról.




Niki






Csirkepástétomos szendvics



Egy korábbi recept kapcsán említettem, hogy rendszeres látogatója vagyok egy testépítéssel foglalkozó weboldalnak. Ott találtam rá erre a receptre, amit már nem először készítettem el és biztosan állíthatom, hogy ennél finomabb szendvicset kevésszer ettem már életemben. Általában kerülöm a kenyereket, péksüteményeket (van, amikor nem tudok egyiknek sem ellenállni), amikor csak tudom, de nemrég rátaláltam a képen szereplő 90%-ban szénhidrát-csökkentett kenyérre, aminek azóta is nagy rajongója vagyok, bár amikor kifizetem a 250g-ért a majd 400Ft-ot, olyan, mintha a fogamat húznák. De térjünk is rá a receptre:

Hozzávalók
·         500g csirkemell filé
·         1 leves kocka (helyettesíthető ételízesítővel is)
·         Fél fej vöröshagyma
·         A házi majonézhez 1 tojás sárgája, olíva olaj és egy kicsi citromlé, egy-két csepp folyékony édesítő
·         Szárított petrezselyem
·         Só, bors ízlés szerint

Elkészítés
A csirkemellet kockákra vágom és megfőzöm a leveskockás/ételízesítős vízben. Míg fő, addig megcsinálom a házi majonézt, ami számomra nem egy rövid művelet, ugyanis jelenleg nincs gépi habverőm. Elkészítési folyamata: A tojássárgáját habosra keverünk annyi olíva olajjal, amit fel tud venni. Nagyon fontos, hogy fokozatosan öntsük bele az olajat(nekem sikerült az elsőt elrontanom, amikor 1dl olajat kapásból beleöntöttem). Ha már félig habos, egy kevés citromlevet teszünk bele és édesítőt, majd tovább verjük. Ha a csirke megfőtt, leöntjük a levét, majd egy tálba rakjuk a majonézzel, darabolt vöröshagymával és fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, mert a csirke elég sokat megtart a leveskockából. Botmixerrel az egészet összezúzzuk, hogy kenhető legyen. Kenyérrel, Abonettel, vagy puffasztott rizzsel tálaljuk, díszítésként zöldségeket használunk.

Fűszervajjal töltött csirkemell, baconbe tekerve


A címben szereplő fűszervaj helyesebben úgy lenne, hogy "hamis fűszervaj", ugyanis vaj helyett a kedvenc zsiradékomat, a kókuszzsírt használtam, amiről a későbbiekben szeretnék egy teljes bejegyzést csinálni. Ez a recept nem feltétlenül a legolcsóbb, de nem is olyan rendkívül drága, hogy néhányszor ne engedhetné meg magának az ember, ráadásul pofátlanul finom.
Tehát akkor a recept, azon mennyiségek alapján, amivel én dolgoztam. Szerencsémre így árban sem jöttem ki olyan rosszul, ugyanis csupán 2 emberre kell főznöm:
Hozzávalók
·         1 egész csirkemell filé
·         200g bacon (Amit én vettem abban 12 db volt, de csak 9 darabot használtam fel belőle)
·         2-3 evőkanál kókuszzsír
·         friss petrezselyem
·         kakukkfű, rozmaring
·         só, egy kevés bors
·         fél vöröshagyma

Elkészítés
A kókuszzsírból, petrezselyemből, a fűszerekből és a vöröshagymából botmixerrel vagy aprítógéppel fűszervajat csinálunk. Az egész csirkemellet félbevágjuk, majd, mint ahogy a zsemlét is szokták, bevágjuk és belekenjük a fűszervajat. Ezután visszahajtjuk, majd baconbe tekerjük. Így két rudat kapunk, amit egyesével betekerünk alufóliába. Előmelegített sütőben körülbelül 15 percig sütjük, majd óvatosan eltávolítjuk róla az alufóliát (vigyázzunk, mert az alufóliából előtörő gőz sérülést okozhat). Visszatéve a sütőbe addig sütjük, míg a bacon szépen meg nem pirul. Rizzsel  és párolt zöldséggel tálaltam, de nagyon finom lehet gerslivel, vagy tört krumplival is.


Niki


Protein golyó


Ezt a receptet egy testépítéssel foglalkozó weboldalon láttam, amit az utóbbi időben elég sokszor látogatok, ugyanis nem titkolt célom, hogy a korábbi évek 20kg mínusza után minél szebbre formázzam a testem. Szerencsémre a páromnak szintén fontos, hogy fehérjében gazdag, egészséges ételeket egyen, de hozzám hasonlóan neki is vannak "kicsapongásai", amikor bármit képes lenne megenni, ami édesség. Így történt, hogy a konyhámban létrejött ez a remek kis édesség, amit még Magyarország legjobb és legtehetségesebb pankrátorai is megdicsértek.

Íme a recept:

Hozzávalók
·         500g zsírszegény túró
·         Körülbelül 60g fehérjepor( Én 2 db 30g-os csokis-mogyorós Scitec 100% whey proteint használtam)
·         Ízlés szerint 1-2 evőkanál zsírszegény kakaópor
·         1 csomag kókuszreszelék
·         Folyékony édesítőszer, ha szükséges

Elkészítés
A túrót villával összetörjük, majd belekavarjuk a fehérje porokat és a kakaóport. Ha túl híg lenne, kókuszreszelékkel javítjuk. Ízpróba után, ha szükséges, rakunk bele folyékony édesítőszert. Ezután a kókuszgolyóhoz hasonlóan, golyókat formázunk belőle és megforgatjuk kókuszreszelékben, majd néhány órára hűtőbe rakjuk, hogy az ízek összeérjenek.


Niki



Egyszerű, gyors tojás felfújt

Mint azt a bemutatkozásban is említettem, szeretem az olcsó alapanyagokból elkészíthető ételeket. Ha egy recept olcsó és emellett még egészséges is az íze mellett, engem már valószínűleg meg is győzött. Így történt ez a képen látható tojás felfújttal is, aminek a története annyi, hogy túl a második vizsgaidőszakomon, egy napsütéses nyári reggelen meguntam a rendszeres zabpehely-fehérjeturmix kombót reggelire, így szétnéztem a rendelkezésre álló alapanyagok között, mit is lehetne összedobni a reggeli kávé és az első gyomorkorgás között. Nyáron általában szinte teljesen üres a hűtőnk, ugyanis a meleg hatására nem nagyon vagyunk hajlandóak enni.
Íme a recept:

Hozzávalók
·         8 tojás
·         5dkg liszt( jó, ha teljes kiőrlésű)
·         2 kávéskanál szódabikarbóna
·         10-15dkg csirkemellsonka(almareszelőn reszelve, vagy kockázva)
·         Fűszerek: Ízlés szerint; Én sót, borsot, oreganot raktam bele
·         10 dkg reszelt sajt

Elkészítés
Az elkészítése rendkívül egyszerű. A tojásokat felütjük, felverjük, belerakjuk a hozzávalókat(a lisztet nem árt szárazon összekeverni a szódabikarbónával, annak érdekében, hogy egyenletesen legyen elkeverve), kivajazott/kókuszzsírral kikent pite- vagy tortaformába öntjük és megsütjük. Én körözöttel tálaltam, de rendkívül finom tud lenni fokhagymás tejföllel is.

Niki


2013. augusztus 24., szombat

Forró napokra, hűsítő sütemény: Görög citromos pite

A görög citromos pite(görögül lemonopita) egy azon receptek közül, amit a 2 hónapos görög "kiruccanásomon" tanultam. Különlegessége az állaga, ami a citromos szirupnak köszönhetően egy rendkívül nedves piskótára emlékeztet. Egy forró nyári napon jobban hűsít és frissít, mint egy nagy adag fagyi. A benne szereplő adagok körülbelül 5 főre vannak számolva. Nem is szövegelek többet, íme a hozzávalók listája és az elkészítés menete. (Rákeresve erre a receptre, szinte egy az egyben megtalálható az egyik ismert receptoldalon, aminek mindössze annyi a magyarázata, hogy oda is az én kezem által került fel.)

Hozzávalók 
·         20 dkg liszt
·         10 dkg búzadara
·         20 dkg cukor
·         2 kk szódabikarbóna
·         2,5 dl natúr joghurt
·         3 tojás
·         1 db citrom (1 citrom héja lereszelve + fél citrom leve)
·         1 kocka Rama (a tepsi vajazáshoz)
·        
A sziruphoz:
·         3 dl víz
·         15 dkg cukor
·         2-3 citrom (mindegyiknek szükség lesz a levére és a lereszelt héjára is!)
Elkészítés
1.    A lisztet, a grízt, a cukrot és a szódabikarbónát összekeverjük.
2.    Egy másik tálban összekeverjük a joghurtot, a tojásokat, a citrom levét és reszelt héját.
3.    Ezután hozzákeverjük a lisztes keverékhez, egy csipet sót rakunk bele. Miután fakanállal jól összedolgoztuk, kivajazott és lisztezett tepsibe öntjük.
4.    Előmelegített sütőben 160 fokon kb. 30-45 percig sütjük. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy megsült-e.
5.    Miután sütőbe raktuk a tésztát, készítsük el a szirupot: egy lábasba vizet öntünk, hozzáadjuk a cukrot, a citromok levét és reszelt héját. Addig kevergetjük, amíg forrni kezd. Hagyjuk pár percig forrni, majd vegyük le a tűzről.
6.    Miután a kész süteményt kivettük a sütőből, villával óvatosan megszurkáljuk, hogy a szirupot egyenletesen, és jól magába szívja a tészta. (A tésztát ne szúrjuk át teljesen!) 
7.    A még meleg szirup felét egyenletesen rálocsoljuk a pite tetejére, majd alufóliával letakarjuk, és állni hagyjuk egy negyed órát. Ezután a maradék szirupot is rálocsoljuk a tetejére.
8.    Amikor kihűlt, berakjuk a hűtőbe. 1 óra múlva fogyasztható, de ha áll egy éjszakát a hűtőben, azután a legfinomabb.


2013. augusztus 8., csütörtök

Bemutatkozás

Niki vagyok, Gasztromániás, gyógyíthatatlan kávéimádattal küzdő 20 éves nő. Röviden így tudnám magam jellemezni. De, hogy egy kicsit jobban bemutassam magam, elmondanám hogyan is vezetett az út egy gasztroblog létrehozásához. A történet kezdete valamikor a 90-es évek végére nyúlik vissza, amikor a legkedvesebb homokozó játékaim közé tartozott egy régi alumínium, füles ételhordó edény. Rendszeres vasárnapi programunk volt az Öcsémmel, amikor Édesanyám főzte a szokásos hétvégi húslevest, hogy a zöldség héját lehordtuk a homokozóba és mindig megfőztük a saját kis levesünket, homok sóból, falevélből és abból, amit éppen találtunk magunk körül. Valahol itt kezdődhetett el az ételek, ételkészítés iránti szerelmem. Másik történet szerint az vezethetett odáig, hogy 20 évvel később turizmus-vendéglátást tanuljak, hogy mióta az eszemet tudom, mindig ott sürögtem-forogtam a konyhában, mondván, hogy Édesanyámon kívül nem igen volt olyan, aki tudott volna rám vigyázni, meg amúgy is szerettem hasznos lenni. Lényeg a lényeg, hogy jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás szakán tanulok és későbbi céljaim közé tartozik egy saját szálloda, vagy étterem létrehozása valahol Görögországban. És ezzel el is árultam, hogy rajongok a görög dolgokért, hozzáállásért, ételekért(kivéve a Taramo salátáért). Az oldal létrehozásának az volt a célja, hogy összegyűjtsem az általam kipróbált és megszeretett levesek, főételek, desszertek receptjét. Főként olcsóbb alapanyagokból szeretek főzni, aminek az okát azt hiszem nem kell magyaráznom, figyelembe véve, hogy még erőteljesen tanulok és nem főállásban dolgozok.
Egy szó, mint száz, remélem egy hasznos blogot sikerül megalkotnom, ahonnan sokan ötletet tudnak majd nyerni egy-egy reggeli, ebéd, vacsora elkészítéséhez.

Niki